Rodin A gondolkodó embere durva felületein és tapintási elemein keresztül felébreszti az érzékszerveket, és arra hívja a nézőt, hogy az egyszerű vizuális élményen túl is foglalkozzon vele.
Rodin A gondolkodó ember című műve, a neves francia modern szobrásztól szembeszáll azzal a hagyományos bölcsességgel, hogy a szobrászat vizuális művészet. A Gondolkodó Ember durva felületű, hiszen a művész magának a bronznak a textúráját használta fel, és nem ad vizuálisan tökéletes sziluettet. Ennek eredményeként a gondolkodó emberrel találkozó néző megtapasztalja magának a felületnek a durva textúráját. Rodin a bronz természetes textúráján keresztül kívánta életre kelteni az alkotást, amely lehetővé teszi, hogy a néző még élénkebben érezze a szobrot.
A néző reakciója a vizuális szobor érdes felületére azt sugallja, hogy a szobrászat a szem művészetéből a test művészetévé változott. A felület textúrájára való reagálás tapintható élménye „testünket” a szemek, kezek, orr, fülek stb. holisztikus összefonódásaként feltételezi. Ez a válasz arra készteti a nézőt, hogy a látáson kívül sokféle érzékszervet mozgósítson a mű mélyebb szintjén. Ez a tendencia a francia filozófus, Maurice Merleau-Ponty „a hadtest filozófiájára” emlékeztet.
Merleau-Ponty azt állítja, hogy minden tapasztalat az emberi testből származik. A testről úgy beszél, mint „ami a vizuális látványt életben tartja, megeleveníti, belül gazdagítja és rendszert alkot vele. Szubjektum státuszát adja a testnek. Nem kételkedik és nem tagadja a világ létezését, hanem a világ értelmét olyannak látja, amit csak a test, a benne gyökerező és benne lakozó szubjektum tud meghosszabbítani. A test nem csupán fizikai, kémiai és élettani tömeg. Ez minden tapasztalatunk forrása, és formálja a világhoz való viszonyunkat.
Merleau-Ponty a test tapasztalatát „jelenségekkel” hozza összefüggésbe, amelyek számára az objektivitás és a szubjektivitás termékei. Tegyük fel például, hogy tévét néz a szobájában, és csörömpölő hangot hall a konyhából. Általában ezt az eseményt jelenségként írjuk le, a hangra és annak okára összpontosítva. Merleau-Ponty azonban úgy véli, hogy egy esemény csak akkor jelenség, ha van egy vevő, aki érzékeli a hangot. Bármilyen hangos is a tányér esése okozta „csörgés”, ha nincs olyan receptor, amely a rezgést hangként érzékelné, akkor nincs hangjelenség. A hangjelenség egy tárgy, amelyet általában tényleges tárgynak nevezünk, és egy szubjektum, amely vevő kombinációjával jön létre.
Merleau-Ponty szerint minden, amit a világban tapasztalunk, jelenség. A jelenségek azonban jelentést tartalmaznak. Egy jelenség előfordulását a „jelentés születésének” tekinti. Merleau-Ponty ennek magyarázatára a német filozófus Husserl orientáció-fogalmát használja fel. Husserl szerint a tudatunk „mindig valami felé irányul”. Merleau-Ponty magáévá teszi az orientációnak ezt a fogalmát, és minden általunk tapasztalt jelenség és jelentés alapjának tekinti, és kifejti, hogy amikor az emberek különböző tapasztalatokkal rendelkeznek, és különböző jelentéseket olvasnak ugyanabba a tárgyba vagy eseménybe, az azért van, mert eltérő orientációval rendelkeznek az adott tárgyhoz vagy eseményhez. esemény.
Merleau-Ponty a világ észlelésére adott válaszunkat „érzékelésnek” nevezi. Az észlelés nem csupán az érzékszervek vagy az agy tevékenysége, hanem a világgal való kapcsolat, mint teljes test tevékenység. Képzelje el például, hogy egy monitort néz. Egy tárgyat mindig a tér és az idő egyetlen pontjáról nézünk. Az én nézetemnek vannak feltárt és rejtett részei. Amit valójában látok, az a monitor eleje. Merleau-Ponty azonban azt mondja, hogy ezen a ponton nemcsak azt érzékeljük, ami látható, hanem azt is, ami közvetlenül nem látható, a testben felhalmozott tapasztalatok alapján. Ezen a ponton a különféle érzékek kommunikálhatók és egyesíthetők, amit a test munkájának tekint, nem pusztán az értelem munkájának. „être au monde”-nak nevezi azt a szubjektumot, aki a világban van, és olyan tevékenységeken keresztül a világ felé halad, mint az észlelés. Bizonyos észlelési tevékenységeken keresztül ismerhetjük fel magunkat a „világban lévőként”, például egy műalkotás megtapasztalása során.
Az a mező, amelyben az észlelés végbemegy, sem nem tisztán objektív világ, sem nem tisztán szubjektív világ, mert ez egy olyan mező, amelyben az észlelés tárgy és szubjektum találkozása és kapcsolata révén megy végbe. Merleau-Ponty az észlelés mezőjét fenomenális mezőnek nevezi. A fenomenális téren a világ nem létezik az észlelő szubjektumtól vagy annak tárgyaitól függetlenül. Az észlelési tevékenység olyan testi tevékenység, amely megelőzi a gondolkodást, és e tevékenység pillanatában az észlelő szubjektum részt vesz a világban és felfogja annak jelentését. Ebből a perspektívából Merleau-Ponty bírálja a kognitivista filozófia álláspontját, amely a világot a szubjektum által a gondolat által ideológiailag megkonstruáltnak tekinti.
Merleau-Ponty ragaszkodik a testhez, mint alapvetőhez, kihívást jelent a nyugati filozófiai hagyomány számára, amely az emberi elme vagy az értelem elvont mentális tevékenységét hangsúlyozta a test felett, mint végső érték. A nyugati filozófia egészen a modern korig leértékelte az emberi testet, és az intellektust tartotta a legmagasabb értéknek, Merleau-Ponty azonban ezt ellenzi. Úgy tekintette az emberi értelmet, mint egy tágabb testi tevékenység egy részét. Ez az álláspont ellentétben áll a nyugati szellemi hagyományokkal.
Merleau-Ponty számára a test a világ észlelője és az emberi létezés egzisztenciális kifejezője. Rodin munkája a testre fektetve Merleau-Ponty filozófiájára emlékeztet. Rodin átalakította a szobrászatot a testnek, nem csak a szemnek; művei nem vizuális kielégülést, hanem sajátos testi választ kiváltó teret teremtettek. Egy ilyen mű bensőséges kapcsolatot teremt a nézővel. Rodin szobrainak megtekintése során interakcióba lépünk velük, és ez az interakció nem korlátozódik a vizuális dimenzióra, hanem érintési élményt is magában foglal. Másrészt a csak szemmel látható műalkotás elszakad a testtől, és nem könnyű szoros kapcsolatot kialakítani a test és a műalkotás között. Rodin A gondolkodó ember című alkotása Merleau-Ponty filozófiájához kapcsolódik, mivel olyan választ vált ki, amelyben a test a téma.
Merleau-Ponty filozófiája ma is befolyásolja a kortárs művészetet. A művészek nem csak a vizuális szépséget keresik, hanem munkájukkal mély kapcsolatot szeretnének kialakítani a nézővel. Ez szorosan kapcsolódik Merleau-Ponty testfilozófiájához, és azt mutatja, hogy egy műalkotás a nézővel való interakció médiumaként is funkcionálhat, nem pedig csupán vizuális objektumként.
