Az auteurizmus megváltoztatta a filmkritika arculatát azáltal, hogy a rendezőket „szerzőnek” ismerte el. Új értékelési mércét teremtett, amely a rendező egyéniségét és művésziségét hangsúlyozta.
Az 1950-es években a francia filmkritikában megjelent egy új kritikai elmélet, az auteurizmus. Az auteurizmus a rendező „szerzőként” való felfogására utal, nem csupán rendezőre, és egyenlőségjelet tesz a rendező és a mű között. Az elmélet megjelenése idején Franciaországban széles körben elterjedt gyakorlat volt, hogy a híres irodalmi műveket különösebb adaptáció nélkül, pazar jelmezekre, díszletekre és népszerű színházi színészekre támaszkodva filmekké alakították át. Az auteurizmust a francia filmművészetben elterjedt irodalmi és színházi színekre adott reakcióként támogatták. Azt a vágyat tükrözte, hogy a filmeket önálló műalkotásként ismerjék el, a rendező művészi kifejezésmódjával, ne pedig csupán a történetmesélés médiumaként.
Az auteurizmus olyan alkotásokat támogat, amelyek következetesen a rendező személyes filmes univerzumát és eredeti stílusát vetítik ki, nem pedig kliséket. A rendező kreativitása és egyénisége konzisztens stílusjegyekben nyilvánul meg, mint például a munkáit végigvonuló világnézet vagy tematikus tudat, az ezt kifejező narratív stílus és bizonyos szituációk, beállítások vagy kifejező technikák, amelyek kitartóan visszatérnek. Azon a meggyőződésen alapul, hogy a rendező fel tudja építeni saját filmnyelvét, és azon keresztül kommunikálni a közönséggel.
A szerzői kritika jelentős hatást gyakorolt a filmkritika világára, leginkább a hollywoodi mozi újrafelfedezése révén. Hollywoodban a korai amerikai tömeggyártási technológiát szimbolizáló Ford-rendszerhez hasonlóan szabványosított és decentralizált módon állítottak elő filmeket a gyártó személyzet hatékonyságának növelése érdekében. Ennek eredményeként a pénzügyekért és adminisztrációért felelős producer bekapcsolódott a rendezői munkafolyamatba, míg a rendező feladata a produceri elképzelések képernyőn való megvalósítása volt. Ezt azért tették, hogy bizonyos minőségű filmeket készítsenek, miközben minimalizálják a kassza instabilitását, amelyet olyan változók okozhatnak, mint az alkotók számszerűsíthetetlen tehetsége és a közönség ingatag ízlése. Ebben a rendszerben a rendezők alkotói szabadságát gyakran korlátozták, de a szerzők ebben látták az eredetiség lehetőségét.
A szerzői kritikusok azonban úgy vélték, hogy még a hollywoodi legiparosodottabb körülmények között készült reklámfilmekben is megtalálható a rendező egyedi jegye. A szerzői kritikusok felfigyeltek olyan esetekre, amikor a korlátozó gyártási feltételek ténylegesen kihozták a rendezőből a kihívás és a kreativitás érzését. Ennek eredményeként a B-filmek és rendezőik is kedvezményezettek voltak. Átértékelték azokat a rendezőket, akiknek a kereskedelmi korlátok ellenére sikerült saját egyedi stílusukat és tematikus tudatukat beépíteni munkáikba. Ez lehetővé tette a közönség és a kritikusok számára, hogy felfedezzék a rendező személyes narratíváját és művészi szándékait filmjeikben.
A szerzői kritikusok által rehabilitált legkiemelkedőbb hollywoodi rendező Hitchcock, a thriller műfajának mestere. Hitchcockot olyan rendezőként ismerték el, aki a produkciós rendszer és műfaj korlátai között is megőrizte következetes tematikus tudatát és stílusát. Hitchcock saját narratív sémáját használta fel, amellyel félrevezette a közönséget, majd az utolsó pillanatban felfedte az igazságot egy megdöbbentő fordulat érdekében. Gyakran használta a „McGuffin” technikát is a közönség félrevezetésére, mint drámai eszközt saját narratív konvencióinak megalkotására: egy adott kelléket McGuffinként használt, ami végleges nyomnak tűnt, de aztán kiderült, hogy hamis, így a közönség megzavarta. Ez a technika Hitchcock filmjeinek védjegyévé vált, és a saját bajnokságába helyezte.
Az auteurizmus hatása a hollywoodi mozi újraértékelésére a mai napig tart. Például az auteurizmus segített meghatározni, hogy mi számít „jó” filmnek vagy „nagyszerű” rendezőnek, és ma is használják a filmes oktatásban. Az auteurizmus az új rendezőknek is bátorságot adott ahhoz, hogy kialakítsák saját filmnyelvüket, és felhasználják művészi elképzeléseik megvalósításához. Ez megnyitotta az utat a filmes kísérletezés és innováció széles köre előtt, amely a modern moziban is folytatódhat. Továbbá, ahogy a digitális technológia fejlődésének köszönhetően a filmgyártási táj sokszínűbbé vált, az auturizmust új formákban képzelték el, és továbbra is olyan relevánsak, mint valaha.
