Platón a világ elkerülhetetlenségét, Lucretius pedig az esetlegességet hangsúlyozta. Filozófiáik fontos következményekkel járnak a modern társadalom megértésében.
Platón a dolgok értelmét a dolgok előtt már létezőnek látta, ezért úgy vélte, hogy a dolgoknak „szükséges jelentéssel” kell rendelkezniük, amelyet az őket létrehozó „alkotó” adott nekik, és így a világot, amelyben élünk, az alkotó a szükséges értelem szerint alakítja. Platón számára a dolgok természete és jelentésük elválaszthatatlan volt, és ez alapvetően meghatározta azt, ahogyan felfogjuk és megértjük őket.
Lucretius azonban azzal érvelt, hogy a világ atomokból áll, és a világ akkor jött létre, amikor a spontán mozgó atomok találkoztak és koagulálnak. A véletlennek ezt az elvét látta a világ lényegének. Lucretius úgy gondolta, hogy a világ kialakulása előtt végtelen számú atom volt egymással párhuzamosan eső állapotban magának az atomnak a súlya miatt. Ha ezek közül az atomok közül az egyik megtörné a párhuzamosságát, és szinte észrevehetetlen eltéréssel megdőlne, végül találkozna a szomszédjával, és ez a találkozás az atomok egymásra találását okozná, ami a világ kialakulását eredményezné. Az egyik atom apró eltéréseit „klinamennek” nevezte, és azzal érvelt, hogy az atomok egymásra találásának és megszilárdulásának módja nem előre meghatározott. Ebben az értelemben a világ, amelyben élünk, a véletlen terméke.
Lucretius elképzelései azonban nagyrészt észrevétlenül maradtak, mivel a nyugati filozófiát az a gondolat uralta, hogy a világot a teremtő a szükségtudat szerint formálja. Platón hatása alatt a nyugati filozófia sokáig a szükségszerűséget és a teleológiát hangsúlyozta, amely a természet és a társadalom megértésének alapvető keretévé vált.
Másrészt az ipari forradalom óta jelentősen fejlődő kapitalizmus, amelyet a gépek feltalálása és a technológiai innováció váltott ki, elmélyítette a szakadékot a gazdagok és a szegények között, ami komoly konfrontációhoz vezetett a kapitalisták és a munkások között. Válaszul néhány filozófus azzal érvelt, hogy a közgazdaságtan az egyetlen elv, amely meghatározza az emberi társadalom szerkezetét és a történelmi fejlődés irányát, és hogy a kapitalisták és a munkások közötti konfliktus csupán a történelmi fejlődés előre meghatározott sorrendjét követi, és hogy a kapitalizmus hamarosan eltűnik. az emberi történelemből.
Althusser azonban úgy vélte, hogy az emberiség összetett és sokszínű társadalmi szerkezete és történelmi fejlődése nem értelmezhető egyetlen elvvel. Lucretius filozófiája által inspirálva azt állította, hogy az emberi történelem jelenlegi folyamata nem a történelmi fejlődés előre meghatározott sorozatának eredménye, hanem pusztán a véletlen eredménye. A 18. századi Olaszország példáját használva, ahol a tőke, a technológia és a munkaerő megvolt a kapitalizmus létrejöttéhez, de nem így történt, azzal érvelt, hogy a kapitalizmus létrejöttéhez sok tényezőnek egybe kell egyeznie és össze kell alvadnia, és a közgazdaságtan nem határoz meg mindent.
Ez az érvelés új módot kínál a világra nézve. Ha a világot egyetlen, már létező elv alakítja, akkor az emberek csupán a történelem menetét követik, amelyet már irányítottak. Ebben az értelemben Lucretius és Althusser érvei a világ kialakulásának esetlegessége mellett jelentősek, mivel azt sugallják, hogy más világok felé haladhatunk, ha megpróbálunk „új találkozásra” azzal a világgal, amelyben élünk.
E filozófusok gondolatai nem csupán a múlt elméletei. Még a modern technológiai fejlődés és a társadalmi változások közepette is fontos kérdéseket vetnek fel. Hogyan értjük a világot és az emberi létet, és milyen lehetőségeket találhatunk benne? Ez új perspektívákat és megközelítéseket kínálhat az előttünk álló problémák megoldására. Lucretius és Althusser gondolatai kulcsokat adnak a jövőhöz, ugyanakkor arra is invitálnak bennünket, hogy továbbgondoljuk az emberi lét természetét.
