A modern társadalmak az elhanyagolás miatt kórossá váltak. Axel Hornet szerint az elismerésért folytatott küzdelem a kulcsa ennek leküzdéséhez és egészséges társadalommá alakításához.
Axel Hornet filozófus azt állítja, hogy a modern társadalom patológiás társadalommá vált, amelyben az egyének nem képesek sikeresen megvalósítani önmagukat, és ezt az elhanyagolásnak tulajdonítja. Érvelése szerint ahhoz, hogy a modern társadalom eltávolodjon a patológiától és egészséges társadalommá váljon, helyre kell állítani a társadalmi elismerést, hogy biztosítva legyen az egyéni önmegvalósítás.
Milyen szempontból látja Hornet a társadalmi elismerést az egyéni önmegvalósítás garanciájának? Ennek magyarázatára először az „objektív I” és a „szubjektív én” kapcsolatán keresztül magyarázza az egyéni én-formálás folyamatát. A cél én az az énkép, amelyet az egyén úgy alakít ki, hogy általánosítja mások elképzeléseit és elvárásait vele szemben. Más szóval, az objektív én az az énkép, amelyet társadalmilag megkövetelnek az egyéntől. A szubjektív én az énkép, mielőtt az egyén az objektív én-re reagálva önmagát alkotná, és végtelen lehetőség az egyén számára az én kialakítására. Ezért a szubjektív én az objektív én internalizálásával ént alkothat, de a szubjektív én is taszíthatja az objektív énemet. Amikor a szubjektív én fellázad az objektív én ellen, a szubjektív én új énképet állíthatok fel az objektív énnek, és csak akkor tud az egyén ént alkotni, ha az objektív én elfogadja azt.
Hornett szerint az egyénnek a szubjektív én-re adott válaszként kialakuló énje feltételezi a társas kapcsolatok ágenseinek, vagyis az egyén és a másik kölcsönös elismerését. Így az egyén kölcsönös elismerési kapcsolatban alkothat ént, a kölcsönös elismerési viszonyban ént alakító egyén pedig társadalmi támogatottság megszerzésével alakíthat ki pozitív éntudatot, pozitív én-felfogást. Ha azonban egy kölcsönös elismerési kapcsolatban álló egyén társadalmi figyelmen kívül hagyást tapasztal, az egyén pozitív önfelfogása megsemmisül.
Hornett három típusba sorolja a kölcsönös elismerési kapcsolatokat és azok pozitív önértékelését. Az első az ősi kapcsolat, amely egy kölcsönös elismerési kapcsolat, amelyben az egyént sajátos szükségletekkel és ösztönökkel rendelkező lényként ismerik fel, azáltal, hogy másoktól érzelmi megfontolásban részesül, például szerelem vagy barátság. Azokban az egyénekben, akik egy őskapcsolatban érzelmi törődést élnek meg, kialakul az önbizalom, az önmagukban való hit, hogy szükségleteik és érzelmeik kielégíthetők, és mindig gondoskodni lehet róluk. Ha azonban az egyén mások figyelmen kívül hagyását, például bántalmazást vagy támadást tapasztal, az önbizalma megsemmisül. A második a jogviszony, amely az egyén törvényes jogainak mások általi kölcsönös elismerése, mint racionális személy, aki képes autonóm döntést hozni a jó és a rossz kérdéseiben. A jogviszonyban a törvényes jogokkal rendelkező egyénekben kialakul az önbecsülés érzése, felismerve, hogy a társadalom tiszteletben tartja őket, mivel ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint mások. Az önbecsülés azonban megsemmisül, ha az egyén olyan tiszteletlenséget tapasztal a társadalom részéről, amely megtagadja tőle azokat a törvényes jogokat, amelyeket elvárt teljesíteni. A harmadik az értékközösségi kapcsolat, amely egy kölcsönös elismerési kapcsolat, amelyben az egyéneket egyéniségükért, képességeikért és tulajdonságaikért ismerik el a közösség olyan tagjai, akiknek közös értéke vagy célja. Az egyének akkor tapasztalják meg a társadalmi szolidaritást, ha egy közösség tagjai értékesnek ismerik el őket, ami erősíti az önbecsülést, azt az érzést, hogy hozzájárulnak a közösséghez. Az önbecsülés azonban megsemmisül, ha az egyén figyelmen kívül hagyja képességeit és tulajdonságait, amit a közösség tagjai tagadnak.
Hornett véleménye szerint, ha az egyén pozitív önérzetet fejleszt ki mindhárom kölcsönös elismerési kapcsolatban, akkor az egyén sikeresen képes önmegvalósításra. Amikor azonban az egyén pozitív önérzékelése megsemmisül a figyelmen kívül hagyással egy kölcsönös elismerési kapcsolatban, az egyén elveszíti az önmegvalósítás lehetőségét. A gyógyulás érdekében az egyén ellenáll az elismerés társadalmi rendjének, amely az a mérce vagy elv, amely alapján a társadalom megítéli, hogy az egyén énje elfogadható-e az elismerésre. Amikor az egyén új énképet állít a felismerés létező rendjéhez, kénytelen szembeszállni a felismerés létező rendjével, és az egyén ellenállása a társadalmi ellenállásra is kiterjed, hogy biztosítsa az önmegvalósítás feltételeit azok számára, akik kizártak az elismerésből. létező felismerési rend.
Minden ilyen ellenállást elismerési harcnak nevez. Különösen úgy véli, hogy a jogviszonyokban vagy az értékközösségekben felmerülő elismerési küzdelmek a társadalmilag elismert egyéni jogok vagy értékek körének kiterjesztésével új elismerési rendet alkothatnak. Ezért Hornett azt állítja, hogy az elismerési harcok legitim küzdelmek, amelyek visszaállítják a modern társadalmat egy egészséges társadalommá. Ez azt jelenti, hogy az elismerésért folytatott küzdelem nem csupán egyéni kérdés, hanem a társadalmi struktúra megváltoztatásában is fontos szerepet játszhat. A modern társadalomban az egyének folyamatosan interakcióba lépnek azzal a társadalommal, amelyben élnek az elismerésért folytatott küzdelem során, és ennek során hatalmat szereznek önmaguk megvalósítására és a társadalmi változásra. Hornet elmélete azt sugallja, hogy ez a társadalmi változás a patológiás társadalomból az egészséges társadalomba való átmenethez vezethet.
Hornet is hangsúlyozza az elismerésért folytatott küzdelem fontosságát, de rámutat, hogy ez nem csupán egyéni, hanem az egész társadalom problémája. Figyelmeztet arra, hogy ha a társadalmi elismertség nem áll helyre, az egyéneket továbbra is megfosztják az önmegvalósítás lehetőségétől, ami viszont aláássa az egész társadalom egészségét. Ezért Hornet amellett érvel, hogy a társadalmi elismertség helyreállítása a kulcsa a modern társadalom kóros problémáinak megoldásának és a jobb társadalmi feltételek megteremtésének.
