Ez a blogbejegyzés azt vizsgálja, hogyan kezdődött a szürrealizmus a dadaizmussal, és hogyan terjedt ki a tudattalan és az álmok birodalmába.
Szürrealista kifejezés
A szürrealista kifejezésmód rövid leírása érdekében olyan stílusként definiálható, amely a valóságon túlmutató dolgokat fejez ki. Ezt a stílust a szürreális világ – a tudattalan, az álmok és a fantáziák – valóság korlátaitól mentes feltárása jellemzi. A szürrealizmus a 20. század eleji franciaországi avantgárd mozgalmakból ered, gyökerei a dadaizmusban gyökereznek. Míg a dadaizmus elutasította a hagyományos művészeti formákat, és a romboláson keresztül az új alkotást tűzte ki célul, a szürrealizmus a tudattalan világán keresztül próbált új valóságot teremteni.
A szürrealizmus igazi története akkor kezdődött, amikor több művész is kiadta a Szürrealista Kiáltványt. Freud pszichoanalízisére építve elkezdték kifejezni a fantázia és az álmok világát, amely túllépte az értelmet. Salvador Dalí és René Magritte a legkiemelkedőbb szürrealista művészek közé tartoznak. A tudattalan képeit realisztikus, mégis groteszk módon ábrázolták, erőteljes benyomást keltve a nézőkben.
Mivel a szürrealizmus túllép a valóságról alkotott hagyományos elképzeléseken és a tipikus kifejezésmódokon, időnként mind a realizmussal, mind az absztrakt kifejezésmóddal szemben áll. Érdekes azonban, hogy még ezen az ellentéten belül is a szürrealizmus néha hiperrealista, aprólékos ábrázolásmódon keresztül közelítheti meg a realizmust. Ez különösen Salvador Dalí műveiben mutatkozik meg, akinek művei elmossák a valóság és a fantázia közötti határokat, feltárva egy mélyebb realizmust. Ezért a szürrealizmus egy tág kategóriaként értelmezhető, amely magában foglalja mind a realizmust, mind az absztrakciót.
A szürrealizmus a festészetből ered, de kifejező módszereit kiterjesztette a különböző művészeti műfajokra. A síkképeken túl új térbeli kompozíciókat és koncepciókat alkotott, a tudattalan, a valótlan és a képzelet világának kifejezésére összpontosítva. Ez ellentétben áll a kubizmussal, amely kizárólag a sík, ideológiailag vezérelt kifejezésre koncentrált. Ezen új kifejezésmódok révén a szürrealizmus nagyobb autonómiát biztosított a kétdimenziós festészetnek.
A szürrealizmus ösztönzője, hogy a látható valóság helyett a tudattalan láthatatlan világát kutassa, Freud pszichoanalitikus elméleteiből fakadt. Ezek az elméletek az emberi psziché vizsgálatának eszközeiként szolgáltak, a tudattalant és az álmok világát a művészi kifejezés központi témáivá emelve. A szürrealista mozgalom felhagyott a vallási fogalmakkal, és az emberi belső ént és egót kezdte a kifejezés tárgyává tenni. Ez a váltás a művészet témáit a vallásos és mitikus témákról a személyes és emberi témákra terjesztette ki, ami a megfoghatatlan és nonfiguratív művek fokozatos megjelenéséhez vezetett.
A szürrealizmus egy puszta művészi stíluson túl egyfajta ideológiai és filozófiai mozgalommá fejlődött. Következésképpen a szürrealizmus nemcsak a festészetben, hanem az irodalomban, a filmben, a szobrászatban és számos más művészeti műfajban is kifejezésre jutott. Továbbá szerepet játszott a kialakult politikai, etikai és vallási konvenciók felforgatásában. Ez különösen a politikai ideológiákkal való fúzióra tett kísérletekben volt nyilvánvaló, egyes szürrealisták még a kommunizmussal is megpróbáltak egyesülni. Ezek a kísérletek azonban végül kudarcot vallottak, és a szürrealizmus a széttöredezés útjára lépett. Mindazonáltal a szürrealizmus a második világháborúig továbbra is új művészeti irányokat keresett, egyesülve Freud pszichoanalízisével, és széles körben elterjedt az egész világon, ahogy olyan művészek, mint Salvador Dalí, eljutottak Amerikába.
A szürrealista mozi kifejező jellemzői
A szürrealizmus filmes kifejezésmódjának tárgyalásakor nem hagyhatjuk figyelmen kívül Luis Buñuel Andalúz kutyája című filmjét. Ez a film a szürrealista filmművészet kezdetét jelzi, Buñuel és spanyol honfitársa, Salvador Dalí sokkoló álomtörténetéből adaptálva. Az Andalúz kutya inkább szürrealista festmények vizualizációinak sorozatához áll közel, mint egy narratívához. A film tele van intenzív és sokkoló képekkel: egy nő szemét borotvapengével felvágják, hangyák másznak elő egy tenyérből, és egy szamártetemet hordozó zongorát húz egy megerőszakolási kísérletet tevő férfi.
Megjelenése után számos kritikus a marxista gondolkodás és a freudi pszichológia szemszögéből értelmezte és értékelte a filmet. Buñuel azonban ragaszkodott hozzá, hogy a film nem konkrét ideológiák vagy filozófiák közvetítésére készült, hanem egyszerűen az álmokban tudattalanul megjelenő felettes énképek vizualizálására. Ez jelentős jelentőséggel bír, mivel ez az első példa a szürrealista kifejezésmód – a hagyományos, sablonos művészeti trendektől való elszakadás – filmes nyelven történő kifejezésére.
Az Andalúz kutya után Buñuel különféle kísérleteken keresztül folytatta a szürrealista vizuális nyelv fejlesztését. A kezdeti, nem narratív struktúrán túllépve, későbbi munkái fokozatosan narratív elemeket szívtak magukba, egyedi stílust kialakítva, amely a narratívát a szürrealista kifejezésmóddal ötvözte. Egyik jellegzetes megközelítése a tudattalan emberi ösztönök és vágyak feltárása volt fogalmi, tudatos formákon keresztül.
Későbbi művében, A polgárság diszkrét bája című művében Conchita karaktere, akit felváltva alakít két színész, kettős természettel rendelkezik, amely egyszerre szent és végzetes nő. Ez a szokatlan kifejezésmód rendkívül innovatív volt a maga korában, és jól példázza Buñuel egyedi filmes érzékenységét. Továbbá az olyan elemek, mint a kormányellenes terroristák időszakos robbanásai vagy az ismeretlen célú és eredetű hatalmas kötegek, amelyek végig megjelennek a filmben, olyan szürrealisztikus eszközök, amelyeket csak Buñuel tudott megvalósítani, és lenyűgözik a közönséget.
Buñuel másik művében, A polgárság diszkrét bája című művében egy jelenet jelenik meg, amelyben céltalanul vándorló polgárok gyűlnek össze egy fürdőszobában enni. Ebben a jelenetben a polgárok az étkező helyett a fürdőszobában eszik, a vécén ülve ábrázolva. Ez a jelenet a szürrealista vizuális kifejezésmód kiváló példája, amely mély benyomást tesz a nézőre a realisztikus környezet iróniája révén.
Míg a festészetben a szürrealizmus a felettes én és a tudattalan képek kifejezésére összpontosított, vallási vagy ideológiai fogalmaktól mentesen, addig a szürrealista mozi ugyanolyan hangsúlyt fektet a felettes én és a tudattalan belső én kifejeződésének megragadására, a realisztikus képekben elrejtve. Ez különbözteti meg a filmes szürrealizmust festői megfelelőjétől, mivel az előbbi meghatározó jellemzői a mindennapi élet iróniája és a belső én olykor explicit, realisztikus kifejezése.
