Ebben a blogbejegyzésben az örök élet témáját járjuk körül, és azt, hogy valóban áldás-e az örökké élni, és vajon megtalálhatjuk-e az igazi boldogságot az idők végtelenségében.
A 2016 decemberétől 21. január 2017-ig sugárzott „Do-gaebi” című koreai tévédrámában a főszereplő, Do-gaebi, aki tábornokként sok embert ölt meg a múltban, halálbüntetésként a mellkasába szúrt karddal kap örök életet. Ez a dráma a koreai drámatörténelem egyik legnépszerűbb darabja lett, és ennek egyik fő oka az egyedi környezet és a goblinok létezését körülvevő történetek, amelyek megragadták a nézők képzeletét. A főhős, egy kobold 900 évig él, teljes mértékben emlékszik fájdalmas múltbeli életére, és figyeli a hozzá közel állók halálát. A folyamat során megmutatja az évek során szerzett bölcsességet és gyötrelmet, amelyet az emberek soha nem tapasztalhatnak meg, és azt az üzenetet közvetíti, hogy az örök élet nem feltétlenül áldás. Érzi élete fájdalmát és az örök lét magányát, és folyamatosan törekszik annak megszüntetésére.
Sokan, akik nézték a drámát, azt gondolhatták: „Mi lenne, ha örökké élhetnék, mint a goblin? Lehet, hogy álmodoztál a halhatatlanságról, és elképzelted, milyen vonzó lenne örökké szépnek és egészségesnek maradni, de a dráma szomorúnak és boldogtalannak mutatta be a koboldok életét. A dráma túlmutat az örök élet témáján, és valósághűen ábrázolja a vele járó súlyos felelősséget és szenvedést. Szóval, tényleg ilyen szomorú az örök élet? Hogyan néz ki az emberi örök élet utáni vágy a való világban? Az örök élet továbbra sem lehetséges, de az emberi élettartam növekszik. Az orvosi technológia, a tudomány és a technológia fejlődésével, valamint a lakókörnyezet változásaival a „százéves” kifejezést ma már természetesnek fogadják el.
Ha a technológia idővel javul, valóban közelebb kerülhetünk az örök élethez. De vajon boldogabbak leszünk, mint most? Vagy az előbb említett goblinhoz hasonlóan örök bánat csapdájába esünk, nem tudunk elmenekülni? Erre a kérdésre az a válaszom, hogy kevésbé leszünk boldogok. Mielőtt elmondanám, miért, szeretnék egy pillanatra beszélni arról, mi a boldogság.
Yuval Harari Sapiens című könyvében azt írja, hogy „a boldogság általánosan elfogadott meghatározása a „szubjektív jólét”. Más szóval, ez az azonnali öröm vagy hosszú távú elégedettség, amelyet az ember az élete során érez. Az ENSZ éves „boldogsági indexében” a boldogság fogalma arra is utal, hogy az emberek mennyire elégedettek jelenlegi életükkel. Ennek a boldogságérzetnek az elérése érdekében az emberek sok mindent megtesznek. Vannak, akik a szerelem által találják meg a boldogságot, mások a finom ételek fogyasztása révén, mások pedig a sport által. Azonban nem mindenkinek egyforma a boldogsága. Ez lehet pénz, munka, szerelem vagy szolgálat.
De vajon a boldogság egyszerűen a pillanatnyi öröm érzése? Ha igen, akkor a boldog élet azt jelentené, hogy minden nap történnie kell valami kellemesnek. De nem ez a valóság. Nem arról van szó, hogy azoknak, akik azt mondják, hogy boldog életük van, nem voltak boldogtalan élményeik, hanem valószínűleg azért, mert több boldog pillanatot éltek át, mint boldogtalant. Azért is, mert az emberi pszichológia olyan, hogy szeretjük tovább ragaszkodni a boldog emlékekhez. Amint látja, a boldogság nagyon relatív, és attól függ, hogyan határozzuk meg jelentését és értékét. Boldognak érezheti magát, ha a dolgok jól mennek a többiekhez képest, vagy ha az élete most jobb, mint a múltban volt. Miért tenne hát boldogtalanná minket az örök élet?
Heidegger azt mondta: „A szorongás az, ami éltet bennünket, a nyugalom pedig az, ami boldoggá tesz. Az ötlet az, hogy a halál miatti szorongás életünk fontos része, és a nyugalom, amely ezt a szorongást csillapítja, boldoggá tesz. Az örök élettel rendelkező emberek azonban már nem érzik a halál szorongását. Abban a reményben és célban élnek, hogy elérjenek valamit, mielőtt meghalnak, és amikor ez a remény beteljesül, boldognak érzik magukat. Mivel az élet véges, az emberek igyekeznek ragaszkodni ehhez a reményhez. Ha azonban az ember örökké él, akkor maga az idő fogalma értelmetlenné válik, a remények és célok beteljesülése megszűnik.
Mire az örök élet lehetségessé válik, a tudomány és a technika fejlett lesz az emberi érzelmek kordában tartására. Az emberek képesek lesznek manipulálni a testükben lévő hormonokat gyógyszerekkel vagy gépekkel, hogy boldognak érezzék magukat. Ez pillanatnyi örömet nyújthat, de kétséges, hogy igazi boldogság lesz-e. Ahogy korábban említettük, a boldogság nem csak egy múló érzés; megköveteli, hogy értelmet és értéket tulajdonítsunk neki. A mesterségesen manipulált boldogság csak átmeneti öröm, és nem nyújt valódi elégedettséget. A végén azt kockáztatjuk, hogy csak mosolygó, jelentés nélküli bábokká válunk.
Gyakran gondolunk a múlt boldog pillanataira. Ez a boldogság abból fakad, hogy egy adott időpontban, egy adott személlyel vagy tárggyal csinálok valamit. De ha az örök élet megszünteti az idő viszonylagosságát, akkor az a boldogság, amelyet a múlt tapasztalataiból nyerünk, többé nem fog létezni. Egy halhatatlanná tett emberi lény lehet a mesterséges érzelmek megszállottja, és csak mosolyog. Az emberi élettartamnak a tudomány és a technológia fejlődése miatti növekedése pozitív következményekkel járhat. Azonban egy ember, aki örökké él, soha nem lesz boldog. Más szóval, ha halhatatlanok leszünk, elveszítjük életünk igazi boldogságát.
