Ebben a blogbejegyzésben feltárjuk Ágoston valódi boldogságának meghatározását, és azt, hogy filozófiai utazása során hogyan próbálta megtalálni azt a túlvilágon.
Ágoston úgy gondolta, hogy végső soron mindenki „boldogságra” vágyik. Amikor megkérdezik: "Akarod?" valamivel kapcsolatban a válasz személyenként változhat, de amikor megkérdezik: „Akarsz boldogságot?” mindenki igent fog mondani. Ebből az következik, hogy az emberek eltérő viselkedésének közös célja volt: boldognak lenni. A boldogságot azonban nem lehet következetesen elérni. Például, amikor étvágyunk csillapítására eszünk, egy pillanatra boldognak érezzük magunkat, de amikor visszatér az éhség, elveszítjük ezt a boldogságot. Tekintettel a „kicsapongó életre”, amelyről Ágoston a Vallomásokban bevallotta, a „vágyak és kielégülések” állandó körforgása bizonyára nagyon fájdalmas volt számára, ezért kereste az „örök boldogságot”? Cicerótól kezdve a manicheizmuson, az asztrológián és a neoplatonizmuson át egészen a kereszténységre való végső rátelepedésig Augustinus „igazi boldogság” keresése számos ideológiai változáson keresztül vitte keresztül. A választ a kereszténységben kell keresni, abban a vallásban, amelyre végül áttért, és amelyre rátelepedett. Vessünk egy pillantást az „igazi boldogságra” való törekvésére.
Ágoston érdeklődése a filozófia iránt 19 éves korában kezdődött, amikor elolvasta Cicero Hortensiusát, amely egyben az első könyv volt, amely felkeltette érdeklődését a Biblia iránt. Arra emlékeztette, hogy a boldogság nem abban rejlik, hogy „azt tesszük, amit akarunk”, hanem abban, hogy „akarjuk azt, ami jó”. Ágoston egészen eddig a pontig szkeptikus volt az emberi természettel szemben, ahol „a végső cél a boldogság”, de mindig „ingatag elmével”, és ez a könyv megváltoztatta a boldogságról alkotott nézetét. Úgy döntött, hogy a „jóra való törekvésben” találja meg a boldogságot. Ágoston azonban nem elégedett meg Cicero keresztény elképzeléseivel: a probléma a „gonosz létezése” volt. Ágoston megkérdőjelezte, hogyan lehet ennyire elterjedt a gonosz egy jó Isten által teremtett világban. Később lenyűgözte a manicheizmus, mert az két ellentétes elv alapján magyarázta a világot: a jó és a rossz. A manicheizmus az emberi elme vágyakkal folytatott állandó küzdelmét a fény és a sötétség, a jó és a rossz felett uralkodó istenek harcaként értette. De még kilenc év manicheizmus sem oldotta meg Ágoston örök boldogságának problémáját. Miután elhagyta a manicheizmust, Augustinus számos tudományágon keresztül folytatta kutatásait, mígnem 32 éves korában döntő megtérést tapasztalt, ami arra késztette, hogy keresztény legyen.
Ágoston jó és gonosz
Ágoston keresztény hitre térése után válaszolt régóta felmerülő kérdéseire. Magyarázata szerint bármennyire is jó az élet ebben az életben, a halál a végén van. Ágoston úgy gondolta, hogy a halállal végződő élet nem nevezhető boldognak. Továbbá, mivel a halál bármikor és bárhonnan lecsaphat, az élet nem kerülheti el a halálfélelmet. Ezen okok miatt arra a következtetésre jutott, hogy az igazi boldogság lehetetlen ebben az életben. Azzal érvelt, hogy aki boldogságot akar, az halhatatlanságot akar. Az ötlet az, hogy az igazi boldogság a halál utáni halhatatlan világban található.
Maga a túlvilág azonban nem volt az a hely, ahol az emberek örök boldogságot élvezhettek. Ha megtenné, akkor a válasz az lenne, hogy siessünk, haljunk meg, és menjünk a túlvilágra. A túlvilági boldogsághoz erény kellett ebben az életben, amely a keresztény hiten alapult. Ágoston azonban nem gondolta, hogy a mi hatalmunkban áll tudni, mi erényes és mi gonosz. Úgy gondolta, hogy Róma bukását az erkölcsi hanyatlás okozta, de az „erény” Görögországban és Rómában akkoriban inkább a „kiválóságról” (arete), mint az erkölcsről szólt. A „kiválóság” nemcsak erkölcsi és jellembeli kiválóságot foglalt magában, hanem olyan tisztán technikai dolgokat is, mint a mezőgazdaság (Demeter), a háború (Ares), a zene (a múzsák) és a tolvajlás (Hermész). Például Homérosz Az Iliász című művében Párizs és Heléna brutális szerelmét, amely Trója hamuvá hamvasztásáért felelős, „szerelmi kiválósága” erényeként ünneplik. Az ezen a „kiválóságon” alapuló társadalom túl kegyetlen és barbár volt Ágoston számára, aki szerint az emberek Isten kegyelméből ismerik meg az erényt és a bűnt. Isteni kegyelem nélkül a bűnök elkerülhetetlenek voltak. Most pedig nézzük meg, mit ért erény alatt.
Az erény és a gonoszság jó és rossz, Ágoston nézetét a kettő kapcsolatáról Plotinus befolyásolta, aki a rosszat nem „aktív valóságnak”, hanem „hiánynak” tekintette – vagyis a rossz a jó hiánya. Plotinus gondolatai támpontot adtak Ágostonnak a „miért létezik gonosz” kérdéséhez? Konkrétan a kereszténységben Isten tökéletes, mindentudó és jó, de az a tény, hogy a gonosz létezik a világban, az úgynevezett epikurai dilemmához vezet. Az epikurai dilemma így hangzik
„Akarja Isten megszüntetni a rosszat, de nem tudja? Ha igen, akkor nem mindenható. Van ereje a gonosz megszüntetésére, de nincs? Ha igen, akkor rosszindulatú. Van-e hatalma eltörölni a rosszat és akarata eltörölni, akkor miért létezik a gonosz? Ha megvan a hatalma a gonosz eltörlésére, és nem akarja eltörölni, akkor miért hívják Istennek?
Ágoston a gonosz létezésével kapcsolatos dilemmát az emberi „szabad akarat” és az „eredendő bűn” fogalmaival magyarázza.
Ágoston követi Plotinus nézetét a rosszról, mint a jó hiányáról. Itt a hiány felfogható valaminek a hiányaként. Ahogy a sötétség a „fény hiánya”, a lyuk a ruhán pedig „ruhahiány”, úgy a sötétség és a lyukak bizonyosan léteznek, de nem önmagukban, hanem valami más hiányaként. Miért történik tehát a jó hiánya? Ágoston szerint azért, mert az alapvető kapcsolat Isten és az emberek között megszakadt, és az emberek elidegenedtek Istentől. Ennek az elidegenedésnek az oka az Isten által az embereknek adott „szabad akarat”. Bár maga a szabad akarat nem rossz dolog, az emberek dönthettek volna úgy, hogy eltávolodnak Istentől, vagy közelebb kerülnek Istenhez. A probléma az, hogy eleve elszakadtunk Istentől. Isten és ember kapcsolatának alapvető károsodása az eredendő bűn elméletében keresendő. Az embereket eredetileg olyan jónak teremtették, mint Isten, és képesek örök boldogságban élni egy halhatatlan világban. De amikor az emberek szabadon elutasították a jót, elidegenedtek Istentől, és a rossz a jóság hiányaként jelentkezett. Ezt a megszakadt kapcsolatot az emberek önerőből nem tudták helyrehozni. Ágoston elmagyarázza, hogy Isten azért küldte el a Fiát a világra, hogy újra összekapcsolja az embereket Istennel. Miután újra kapcsolatba kerültek, az emberek ismét örök boldogságot élvezhetnek egy jósággal teli halhatatlan világban. Más szóval, a gonosz létezését nem Isten teremtette, hanem az Isten és az emberek közötti kapcsolat emberi tökéletlensége által létrehozott hiányosság.
Ágoston filozófiai útja arra késztette, hogy megértse a gonosz létezését, és Isten kegyelmében találja meg a végső boldogságot. Elképzelései később mély hatást gyakoroltak a középkori keresztény teológiára, és ma is aktuálisak maradnak. Augustine több volt, mint egy gondolkodó; filozófus és teológus volt, aki feltárta az igazi boldogságot Isten és ember kapcsolatában.
